Christopher Denham

Christopher Denham

Born:1985. január 1.

Known For:Acting

Biography

Images

Christopher Denham

Filmográfia

Színészet

Oppenheimer

Oppenheimer

Klaus Fuchs

2023

J. Robert Oppenheimer története, aki a Manhattan Terv vezetőjeként, az első atomfegyver létrehozásáért volt felelős a II. világháború idején.
Az Argo-akció

Az Argo-akció

Mark Lijek

2012

1978-ban az iráni forradalom elűzte a nyugatbarát uralkodót, és kikiáltották az iszlám köztársaságot. Egy évre rá a korábbi sah Amerikába utazott gyógykezelésre, a hírre november 4-én a tömeg megrohanta a teheráni amerikai nagykövetséget, túszul ejtette az ott dolgozó 52 diplomatát, kirobbantva a 444 napos túszdrámát. Az akció idején azonban hat embernek sikerült megszöknie és elrejtőznie. Mindenki tudta, csak idő kérdése, hogy rájuk akadjanak. A CIA "beszivárgási" szakértője, Tony Mendez előáll egy mentőakció tervével.
DogMan - A kutyák ura

DogMan - A kutyák ura

Ackerman

2023

Douglas kiskora óta nem találja a helyét a világban és a társadalomban, ezért az emberek helyett a kutyákhoz fordul. Feltétel nélküli rajongása a négylábúak iránt egy sajátos élet kialakítását eredményezi: csak bennük bízik, csak velük érzi magát biztonságban. Emiatt a számkivetett férfi a kutyái segítségével sajátosan értelmezi a törvényeket is. Ha kell, a hozzá hasonló elesettek védelmezőjeként lép fel, szembeszállva akár a maffiával is. Nem retten vissza a kegyetlen erőszaktól sem - főleg, ha a bosszú vezérli.
Pénzes cápa

Pénzes cápa

Ron Sprecher

2016

A tévében ő a sztár: sármos, lehengerlő és mindent tud. Lee Gates ráadásul pénzügyi guru is: bennfentes információk szivárogtatásával vált a Wall Street hősévé. De néha téved. Kyle egy rossz tippje következtében csődbe ment, és végső kétségbeesésében túszul ejti a műsorvezetőt. Méghozzá élő, egyenes adásban, és vele tartja foglyul a stúdió teljes személyzetét. Azzal fenyeget, hogy ha a tőzsdei munkanap végére nem megy fel a részvénye ára 24 és fél ponttal, akkor végez Lee-vel. Egyre többen nézik a műsort, és mindazok, akik izgatottan várják, hogy vajon tényleg a kamera előtt kell-e majd meghalnia a képernyő kedvencének, néhány üzleti titok lelepleződését is figyelemmel kísérhetik.
Charlie Wilson háborúja

Charlie Wilson háborúja

Mike Vickers

2007

Charlie Wilson texasi kongresszusi képviselő volt, egy agglegény, akinek "Mulatozós Charlie" álarca mögött ott lapult a ravasz politikusi elme, a mély hazaszeretet, és az elnyomottak iránti részvét. A '80-as évek elején az egyre terjeszkedő szovjet megszállás nyomán ez az elnyomott Afganisztán volt. Charlie régi barátja, gyakori pártfogója és alkalmi szeretője volt Joanne Herring, Texas egyik leggazdagabb asszonya, a szenvedélyes antikommunista. Mivel úgy gondolta, hogy az Afganisztán megszállására adott amerikai válasz igencsak vérszegény, arra ösztökélte Charlie-t, hogy tegye meg a szabadságharcosokért azt, amire más nem képes: biztosítson pénzt és fegyvert a szovjet agresszorok kiűzéséhez.
Az élet Ricardóéknál

Az élet Ricardóéknál

Donald Glass

2021

Az író-rendező Aaron Sorkin kulisszák mögé betekintést nyújtó filmjében az I Love Lucy című sorozat egyik hétfőtől a pénteki tényleges felvételig tartó forgatási hete során Lucille Ballnak (Nicole Kidman) és Desi Arnaznak (Javier Bardem) számos olyan személyes és szakmai kihívással kell szembenéznie, amely sorozatuk fennmaradását, karrierjüket és házasságukat fenyegeti.
Kettős játék

Kettős játék

Ronny Partiz

2009

Claire Stenwick CIA-ügynök és Ray Koval brit titkos ügynök egy bevetésen találkozott egymással. Később mindketten hátat fordítanak megbízóiknak, hogy civilben kamatoztassák tapasztalataikat. Két multicégnél helyezkednek el, és megpróbálnak hasznot húzni a rivalizálásukból. A két vállalat ugyanis kíméletlen háborút folytat egymással. Stenwick és Koval feladata, hogy megszerezzék egy gyógyszeripari termék képletét, mely rengeteg pénzt hozhat a szabadalmaztató cég számára. Miközben az egyik profi megpróbálja kijátszani a másikat, egymásba szeretnek.
The Bay

The Bay

Sam

2012

A Paranormal Activity és az Insidious producerei valamint Barry Levinson (Jó reggelt, Vietnam!, Esőember, a A gömb) rendezőjének közös erőfeszítésével készült el a Roadside Attractions The Bay című horrorfilmje, ami a megtalált felvétel stílust kedvelő borzongásfüggők új kedvence lehet. Az alapsztori középpontjában egy pusztító járvány áll, ami a Chesapeake Bay nevű kisváros lakóit mutáns paraziták gazdatestévé változtatja a teljes történetet telefonkamerák, 911-es hívások és egyéb médiumok segítenek összerakni.
Sound of My Voice

Sound of My Voice

Peter Aitken

2011

Peter (Christopher Denham), kiugrott tanár és párja, a partyéletből kiszakadt Lorna (Nicole Vicius) oknyomozó újságírásban szeretnék megtalálni a boldogulásukat. Egy kicsi, de egyre ismertebb los angelesi szektát szeretnének leleplezni, ezért beépülnek, és részt vesznek a szeánszokon, ahol Maggie (Brit Marling) azt állítja, a jövőből, egészen pontosan 2054-ből jött. Egy apokaliptikus képet fest le a követői előtt, és azt mondja, azért jött vissza, hogy egy kis, kiválasztott csoportot felkészítsen mindarra, ami rájuk vár. Peter különösen szkeptikus az első időkben, Lorna talán kicsit befogadóbb, aztán, a foglalkozások hatására a boldog pár élete felkavarodni látszik, és talán a szerepük is megfordul : Peter egyre közelebb kerül Maggie-hez, aki egy igen furcsa kéréssel áll a fiú elé.

Gyártás