
Paul Urmson
Born:1964. november 12.
Place of Birth:Concord, Massachusetts, USA
Known For:Sound
Biography
Filmográfia
Színészet
Robotok
Diesel (uncredited)
2005
Rodney, az ifjú feltaláló a gépies gondolkodás helyett emberi álmokat dédelget. Megelégelve a peremkerület rozsdás egyhangúságát, elhatározza, hogy szerencsét próbál Robot City fogaskerék-rengetegében. Nyakába veszi alkatrészeit, és elindul, hogy bemutassa találmányát példaképének, a nagy tervezőnek. Mire odaér, egy olajpuccs keretében a zsarnok Retesz vette át a hatalmat. Szerint minden olyan robotot be kell zúzni, amelyik nem felel meg a legújabb előírásoknak. Ifjú hősünknek azonban helyén van az áramköre, és rozsdás barátaival harcot indít a zsarnok ellen.
Gyártás
Jégkorszak
Sound Effects Editor
2002
Sid, a nagydumás, kétbalkezes kőkorszaki lajhár lekési a jégkorszak elől melegebb éghajlatra távozó társait. Szerencséjére összefut Manfréddal, a magának való, marcona mamuttal. Ráakaszkodik a biztonságot nyújtó nagydarab állatra, hogy aztán némi viszontagság után együtt találjanak rá egy magára maradt embercsemetére. Manfred és Sid komoly viták után elhatározzák, hogy visszaviszik a gyermeket a családjához. Útközben, nem éppen emberbaráti szeretetből, csatlakozik hozzájuk Diego, a kardfogú tigris is.
Az Ördög Pradát visel
Supervising Sound Editor
2006
Miranda Priestly a divat legnagyobb hatalmú úrnője, akinek ápolt kezeitől retteg a New York-i divatipar, aki senkit nem tűr meg útjában, ha tervei kivitelezéséről van szó, tökéletesen ellenőrzése alatt tartja a "divat bibliáját", a Runway Magazine-t, annak munkatársai életét teljesen megkeserítve. Miranda új munkatársa, Andy Sachs a frissen végzett főiskoláslány egyáltalán nem illik a képbe: szürke, jellegtelen, tökéletes ellentéte a cégnél dolgozó díváknak. Amikor belép a szerkesztőségbe, megdöbbenve jön rá, hogy a munka, amelyre jelentkezett nem elszántság és céltudatosság kérdése.
Amerikai pszichó
Sound Designer
2000
Patrick Bateman egy gazdag és befolyásos Wall Street-i befektető fia, igazi aranyifjú. Könnyen halad előre az apja által kitaposott úton, megszállottja a pénznek, a sikernek, a divatnak és a stílusnak. Igazi társasági ember, központi figura, amolyan kétlábon járó sikersztori. Bateman emellett minden idők legkegyetlenebb és leggátlástalanabb sorozatgyilkosa is. Ismerősöket és ismeretleneket mészárol le különös kegyetlenséggel, nem válogatva az eszközökben - kés, láncfűrész, fegyver, nála egyre megy. Indítéka nincs - hacsak az ölés gyönyöre nem számít annak. A rendőrség sötétben tapogatózik, eleinte senki nem gondol arra, hogy a legbefolyásosabb körökben kellene keresni az egyes számú közellenséget.
Kisasszonyok
Supervising Sound Editor
2019
Az apa a polgárháborúban harcol: négy lányának és feleségének így kell boldogulni. Ők azonban nem hajlandóak elfogadni a helyzetüket: szabadabbak, önállóbbak, bátrabbak kortársaiknál. Jo, Amy, Beth és Meg együtt nő fel: reménykednek, csalódnak, tanulnak és szeretnek – s közben felnőtté válnak.
Robotok
Sound Effects Designer
2005
Rodney, az ifjú feltaláló a gépies gondolkodás helyett emberi álmokat dédelget. Megelégelve a peremkerület rozsdás egyhangúságát, elhatározza, hogy szerencsét próbál Robot City fogaskerék-rengetegében. Nyakába veszi alkatrészeit, és elindul, hogy bemutassa találmányát példaképének, a nagy tervezőnek. Mire odaér, egy olajpuccs keretében a zsarnok Retesz vette át a hatalmat. Szerint minden olyan robotot be kell zúzni, amelyik nem felel meg a legújabb előírásoknak. Ifjú hősünknek azonban helyén van az áramköre, és rozsdás barátaival harcot indít a zsarnok ellen.
Walter Mitty titkos élete
Supervising Sound Editor
2013
Ha az álmaid nem válnak valóra, akkor vagy az álmokban van a hiba vagy benned. Walter Mitty például nem panaszkodhat, ha fantáziálásról van szó. Az ő fejében folyamatosan pereg egy film, amelynek ő a hőse. Civilben fotóriporter, de fejben volt már szuperkém, szuperhős és szuperhősszerelmes is. Egy nap azonban felbukkan az életében az igazi kaland. Egy elveszett negatív nyomában járva, mindennapjai kizökkennek a szokásos kerékvágásból: az ő fejében azonban még mindig másfajta izgalmak kergetik egymást.
Alien 4. – Feltámad a Halál
Sound Effects Designer
1997
Ripley életét áldozta a földönkívüli szörnyeteggel vívott küzdelemben. A testében azonban ott maradt az új élet csírája - egy idegen lényé. Kétszáz esztendővel később, egy genetikai kísérletsorozat eredményeképpen, a tudósok életre keltik a hadnagyot. De nemcsak őt klónozták, hanem a benne lévő idegen királynőt is. Céljuk, hogy kitenyésszék a "tökéletes fegyvert". Ez olyannyira sikerül, hogy a kiszabadult szörnyetegek ellepik a támaszpontot. Ripley-re és az állomásra érkező csempészekre, köztük a különös Callra vár a feladat, hogy megállítsák az idegeneket.
Tigris és sárkány
Dialogue Editor
2000
Azok a harcosok, akik a Vudan-hegy szerzeteseitől tanulják a fegyverforgatás fortélyait, szinte legyőzhetetlenek. Közéjük tartozik L is, aki viszont hátat szeretne fordítani a harcnak, ezért el is elajándékozza híres kardját, a Jade Rókát. A kardot azonban elrabolják, így Li és Su Lien , a kiváló harcos testőrnő feladata, hogy visszaszerezzék a legendás fegyvert. A rabló azonban szintén remekül bánik a karddal, méltó ellenfele a Vudan-hegy neveltjeinek, és legnagyobb meglepetésükre ő csupán egy fiatal lány. Ang Lee, az Értelem és érzelem, valamint a későbbi Túl a barátságon című film (melyért Oscar-díjat nyert) rendezőjének zseniális, harcművészeti drámája az egész világot elvarázsolta, és távol-keleti filmektől szokatlanul nagy siker lett mind az amerikai közönség, mind a kritikusok körében. Összesen 10 Oscarra jelölték, melyekből végül 4-et díjra is váltott.
Az Álmosvölgy legendája
Sound Effects Editor
1999
A Hudson keleti partvidékének tágas völgyei egyikében húzódik meg az a titokzatos, eldugott, csendes kis szurdok, melyet Álmosvölgynek hívnak. Mesebeli, varázslatos táj tele mindenféle helyi mendemondával, kísértetjárta helyekkel, éji babonával. Ide érkezik 1799 egyik vészjósló napján New Yorkból a legújabb tudományos nyomozási módszerek iránt elkötelezett Ichabod Crane felügyelő, hogy kivizsgálja a kis faluban történt rejtélyes eseteket. Három rendkívül különös gyilkosság zaklatta fel a békés kis közösség nyugalmát. Mindhárom áldozatnak levágták a fejét, és a fejek eltűntek... A falubéliek váltig állítják, tudják, ki követte el a rémséges tetteket: nem más, mint a legendás Fejnélküli Lovas!
Nincs baj, drágám
Supervising Sound Editor
2022
Minden tökéletes. Alice és Jack szeretik egymást, boldogok, és a férfi munkahelye által fenntartott kisvárosban, Victoryban, egy szép házban élnek. Körülöttük mindenki szép, boldog, és ugyanannál a titokzatos cégnél dolgozik. De mit csinálnak, amikor nincsenek otthon? Mivel foglalkozik ez a bőkezű vállalat? Alice először unalmában kezd kérdezősködni, azután egyre több furcsa részletre akad, és a cég képviselőinek nagyon nem tetszik a kíváncsisága. Számukra, úgy látszik csak az a lényeg, hogy senki ne tudja meg, min dolgoznak – és bármire hajlandóak, hogy megőrizzék a titkaikat.
A felbujtók
Supervising Sound Editor
2024
Rory és Cobby nem mindennapi páros: egy kétségbeesett apa és egy volt fegyenc, akiket egy rablás sodor egymás mellé. Amikor az akció balul sül el, különös társukkal – Rory terapeutájával – összefogva menekülnek a rendőrség, a maradi bürokraták és egy bosszúszomjas gengszter elől.
Csúcshatás
Supervising Sound Editor
2011
Eddie Morran válságban lévő író. Új könyve nem hozta meg számára a várt sikert. Egy napon új gyógyszer kerül a kezébe, amelyet egy barátja hoz neki. A tabletta elfogyasztása után Eddie agykapacitása megnő, és szinte mindent képes megtanulni, megoldani. Arra azonban nem gondol, hogy a tesztelés előtt álló gyógyszernek mellékhatásai is lehetnek, különösen, ha hosszútávon fogyasztja.
A Halloween véget ér
Sound Re-Recording Mixer
2022
Négy évvel a Gyilkos Halloween eseményei után Laurie most az unokájával, Allysonnal él, és épp befejezni készül a memoárját. Michael Myers mostanában nem volt a környéken. Miután évtizedekig hagyta, hogy Michael árnyéka ott lebegjen az élete fölött, Laurie végre úgy döntött, hogy elengedi a félelmet és a haragot, és az élet felé fordul. De amikor egy fiatalembert, Corey Cunninghamet megvádolnak egy fiú meggyilkolásával, akire vigyáznia kellett volna, Laurie-nak még egyszer utoljára szembe kell szállnia a gonosz erőkkel, amelyeket nem tud irányítani, az erőszak és a terror pedig rövidesen újra elszabadul. Mégy egyszer. Utoljára.
Focus - A látszat csal
Supervising Sound Editor
2015
A mesternek tanítvány kell. Nicky szélhámosok között nőtt fel, és a szélhámosok királya lett: de ő is utódra, vagy legalább egy tanítványra vágyik. A szárnyai alá vett ifjú csaló igazi tehetség, mégis bajt okoz: a mester beleszeret. Márpedig ebben a szakmában az ilyesmi tilos - lebukás lehet a vége. Amikor néhány év múlva találkoznak, már egyforma esélyekkel indulnak életük nagy fogásáért: egy spanyol aranyifjút próbálnak kiforgatni a vagyonából. Ám a szakma és az érzelmeik végleg összekeverednek, amikor kiderül, hogy más jelentkező is van a pénzre és a csinos szélhámosnő kegyeire is.
Életrevalók
Supervising Sound Editor
2019
Egy komikus történet, amelyben egy nagy befolyással bíró gazdag mozgássérült férfi egy büntetett előéletű munkanélkülit bérel fel, hogy segítsen neki különleges szakértelmével. Philip, a siklóernyőzésben nyaktól lefelé megbénult New York-i milliárdos felfogadja a nagydumás, csupa szív, de a börtönből frissen szabadult ápolót, akivel sajátos baráti kötelék alakul ki közöttük.
A lány a vonaton
Supervising Sound Editor
2016
Rachel Watson egy elvált nő, aki londoni munkahelyére tartva minden nap elhalad egykori háza mellett, ahol most korábbi férje és annak új családja él. A nő próbálja elterelni a figyelmét a fájdalomról, és figyelmes lesz egy párra, Meganre és Scott Hipwellre, akik mindössze néhány házzal laknak arrébb. Rachel képzeletében mintaszerű életet, és a tökéletes család képét álmodja meg számukra, azonban egyik nap egy olyan sokkoló esemény szemtanúja lesz, mely dühvel tölti el. Másnak iszonyú fejfájással ébred, teste tele van sebekkel és zúzódásokkal, de semmire sem emlékszik az előző éjszaka eseményeiből. Úgy érzi, valami rettenetes dolog történt. A hírekből megtudja, hogy Megan Hipwell eltűnt. Rachel nyomozni kezd az ügyben, hogy fény derüljön Megan hollétére, és a titokzatos éjszaka eseményeire.
Pénzeső
Sound Re-Recording Mixer
2023
Keith Gill megtakarított pénzéből GameStop-részvényt vesz, majd posztol róla. Amikor a közösségi média felrobban, az ő és az őt követők élete, hirtelen megváltozik. Ahogy a tőzsdetipp mozgalommá válik, mindenki meggazdagodik – egészen addig, amíg a milliárdosok visszavágnak, és mindkét oldal a feje tetejére állítva találja a világát.
Ó, testvér, merre visz az utad?
Sound Effects Editor
2000
A gazdasági világválság sújtotta Délen három rab megszökik a börtönből. Egész életükre kiható kaland vár rájuk, mikor nekiindulnak, hogy visszaszerezzék szabadságukat, és hazatérhessenek otthonukba. Nincs vesztenivalójuk: bilincsbe verve futnak az életükért. Nyomukban jár Colley, a ravasz és rejtélyes nyomozó, aki minden igyekezetével azon van, hogy a három fegyencet visszavigye a börtönbe.
Amerikai bérgyilkos
Supervising Sound Editor
2017
Mitch Rapp életét egy szörnyű tragédia árnyékolja be: egy terrorista támadás során a szeme láttára ölik meg a menyasszonyát. A mindenre elszánt férfi személyes bosszút esküszik, egyetlen célja, hogy kiiktassa a kegyetlen merénylőket. Az egykori sikeres atlétára a CIA igazgatóhelyettese, Irene Kennedy is felfigyel: felveszi Mitchet az ügynökség elit terroristaelhárító programjába, majd a hidegháborús veterán, a kőkemény Stan Hurley kezeire bízza. A kiképzés során a hajthatatlan Rapp profi gyilkológéppé válik, aki nem kímél egyetlen fanatikus merénylőt sem. A fiatal hírszerző hamarosan a Közel-Kelet legveszélyesebb radikális harcosaival találja szembe magát, akik bármilyen eszközt képesek bevetni, hogy világuralomra törjenek.
Gyilkos Halloween
Sound Re-Recording Mixer
2021
A rémálom még nem ért véget, amikor a megállíthatatlan gyilkos, Michael Myers megszökik Laurie Strode csapdájából, hogy folytassa rituális vérfürdőjét. A megsérült és kórházba szállított Laurie átvészeli a fájdalmat, miközben inspirálja Haddonfield lakóit, hogy keljenek fel Myers ellen. A Strode-nők és a többi túlélő saját kezükbe véve az irányítást csapatot alkotnak, hogy levadásszák, és végleg véget vessenek Michael rémuralmának.
Az esemény
Sound Designer
2008
Az eseménynek nincsenek előjelei, váratlanul éri Amerikát. Néhány pillanat leforgása alatt az emberek magatartásában gyökeres változás áll be. Senki sem tudja, mi okozta ezt, valami újfajta járvány sújtja az emberiséget? A biológiatanár Elliott számára az a legfontosabb, hogy a feleségével együtt biztonságos helyet találjon, ha egyáltalán létezik ilyen. Igaz, a házassága éppen válságban van, ám a feleségével, Almával úgy döntenek, hogy együtt menekülnek. Ennek során csatlakozik hozzájuk Julian, Elliott tanár barátja a kislányával. Együtt próbálják elérni Pennsylvania menedékét.
Rém hangosan és irtó közel
Sound Re-Recording Mixer
2011
Oskar nem átlagos fiú. Amatőr feltaláló, felfedező, csillagász, zenész és ékszertervező. Imádott apja a 2001. szeptember 11-i terrortámadás idején az egyik toronyházban dolgozott. Fia a temetése után talál egy kulcsot, és meggyőződésévé válik, hogy apja hagyott számára egy üzenetet: csak meg kell találnia a zárat, melyet a kulcs nyit. Útnak indul: bebarangolja New Yorkot, sokféle emberrel ismerkedik meg, sokféle sorssal találkozik. Gyásszal, örömmel, szeretettel és gyűlölettel. Míg anyja egyre jobban bezárkózik saját gyászába, előtte új világok nyílnak meg: melyek talán segítenek, hogy elviselje az elviselhetetlennek tűnő veszteséget.
Éretlenségi
Sound Re-Recording Mixer
2019
Amy és Molly legjobb barátnők és rém szorgalmas tanulók. Iskolaéveiket végiggürcölték a jó eredményekért, ennek köszönhetően biztatóbb jövő előtt állnak, mint folyton bulizó társaik. Ám a diplomaosztó előtti este a két elválaszthatatlan, rendszerezett életű lány egyszeriben rádöbben, hogy totálisan kimaradtak a szórakozásból. Hogy bepótoljanak négy évnyi nem-partizást egyetlen éjszaka alatt, őrült kalandra vállalkoznak, amihez nem lehet elég éretlennek lenni.
21 híd
Supervising Sound Editor
2019
Manhattan szigetén nyolc rendőrt holtan találnak. A New York-i rendőrség nyomozója a helyszínre érve blokádot rendel el, hogy a gyilkosoknak esélye se legyen elhagyni a szigetet. A Manhattan-be vezető hidakat eltorlaszolják, az alagutakat lezárják, a metrókat elterelik. A hajtóvadászat során egyre sötétebb titkokra derül fény, ami nem várt események sorát indítja el. A kialakuló káoszban, a nyomozó már maga sem tudja ki az, akit üldöz, és ki az, aki őt üldözi…
Solaris
Sound Editor
2002
Dr. Chris Kelvint (George Clooney) azzal a feladattal bízzák meg, hogy találja meg az okát a Prometheus nevű űrállomáson tartózkodó, tudományos kutatást folytató, háromtagú tudóscsoport rejtélyes viselkedésének. A kutatók ugyanis mindenfajta kommunikációt megszakítottak a Földdel, csupán egyetlen hivatalos közlemény érkezik a csoport vezetőjétől, Gibariantól (Ulrich Tukur), aki kifejezetten Kelvin segítségét kéri. Az űrállomásra érkező Kelvin megdöbbenve látja, hogy Gibarian időközben öngyilkosságot követett el, a bázison maradt két tudós pedig paranoiához hasonló elmezavar jeleit mutatja.
Marley meg én
Supervising Sound Editor
2008
Az ifjú házaspár, John és Jenny Grogan Floridában kezd új életet. Beköltöznek első közös otthonukba, ahol a házasság, a karrier és a családalapítás kihívásai várnak rájuk. John azonban még nem érzi magát felkészültnek az apaságra. Barátja tanácsára örökbe fogadnak egy kölyökkutyát, hogy némi tapasztalatot szerezzenek a gondoskodásról. Marley, a tündéri labrador kölyök azonban hamarosan féktelen kutyussá cseperedik, megbukik a kiképzőiskolában és katasztrófa sújtotta övezetté változtatja otthonukat. Az évek során végigkíséri Groganékat jóban-rosszban.
Tűz a víz alá!
Sound Designer
1996
Tom Dodge kapitány kiváló katona, aki osztatlan népszerűségnek örvend az egyszerű katonák körében, ugyanakkor nem mondható mindez el a tisztikar esetében. Számos rosszakarója van feljebbvalói körében, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy ellehetetlenítsék őt. Sikerül elérniük, hogy a kapitányt egy rozoga, második világháborús tengeralattjáró parancsnokává nevezzék ki, ráadásul a kikötő legzüllöttebb tengerészeiből válogatják össze a legénységét. Dodge kapitányt hamarosan titkos küldetésre küldik, ő azonban nem esik kétségbe.
X-akták: A Film - Higgy a jövőben!
Sound Designer
1998
Öt esztendős vizsgálat után a kormány lezártnak tekinti az X-aktákat. Egy dallas-i eset kapcsán azonban Mulder ügynök ismét gyanút fog. A városban ugyanis felrobbant és porig égett az egyik épület. A romok között pedig emberi maradványokat találtak. Muldernek a fülébe jut, hogy talán nem is igazi áldozatok ők és már halottak lehettek a robbanás idején. Úgy tűnik, hogy a kormány valamilyen titkos program bizonyítékait akarta így eltüntetni. Mulder választ szeretne kapni a kérdéseire. Amikor szimatolása közben Scully-t újra elrabolják, utána ered és megdöbbentő felfedezésre jut.
A mozifilm az V.-VI. szezonok között helyezkedik el, a VI. szezon kezdetéhez szükséges a nagyfilm ismerete.
Itthon, édes otthon (Mielőtt végleg elmegyek)
Supervising Sound Editor
2014
Négy testvér édesapjuk temetése miatt találkozik egymással. Mivel az elhunyt úgy látta, hogy a család kezd szétesni, a végakaratában leírja, hogy egy hétig éljen együtt, egy fedél alatt a család. Így persze sok veszekedés és örömteli pillanat is akad.
A vadon foglyai
Sound Editor
1997
Charles Morse Anthony Hopkins öregedõ milliomos, akinek csinos feleségén kívül egyetlen szenvedélye az olvasás. De a nõk - úgy tűnik - kevésbé megbízhatók, mint a könyvek. Morse arra gyanakszik, hogy fiatal fotómodell feleségének, Mickey-nek Elle Macpherson viszonya van a megnyerõ modorú divatfotóssal, Robert Greennel Alec Baldwin. Robert és Charles közös kirándulásra indul, repülõgépük azonban lezuhan Alaszka kietlen erdõségei fölött. Az öregedõ milliomos és a divatfotós magára marad a vadon mélyén. Ráadásul hamarosan kiderül, hogy egymásra sem számíthatnak
A mandzsúriai jelölt
Supervising Sound Editor
2004
Bennett Marco kapitány és Raymond Shaw őrmester együtt szolgált az Öböl-háborúban. A kuvaiti sivatagban támadás érte a szakaszukat és csak Shaw őrmesternek köszönhetik, hogy életben maradtak, akit hőstettéért Becsületrenddel tüntettek ki. Tíz évvel később Shaw elképesztő gyorsasággal halad felfelé a politikai ranglétrán anyjának, a nagyhatalmú szenátornak a közbenjárásával. Marcót viszont rémálmok gyötrik, amelyek a kuvaiti akcióval állnak kapcsolatban. Azon töpreng, hogy Shaw talán nem is az a dicsőséges hős, akinek mindenki hiszi. Megpróbál kapcsolatba lépni vele.
Betörő az albérlőm
Sound Effects Editor
2004
Egy professzor is lehet betörő. Dorr professzor (Tom Hanks) egyébként sem úgy szerezte a tudományos fokozatait, ahogy mások. Mindent meg tud szerezni, de ritkán jár a törvényesség útján. Most éppen az évszázad bűntényére készül, és a nagy akcióhoz a legjobb szakembereket szerződteti. Az akció főhadiszállása pedig egy mit sem sejtő, templomba járó fekete asszonyság, Marva Munson (Irma P. Hall) lakása, egy tenyeres-talpas házinénié, aki hamar kimutatja a foga fehérjét. A lebukás garantált, ha csak a házisárkányt nem éri véletlen baleset.
A szajré
Sound Effects Editor
2001
A sötét szobában csak egy zseblámpa világítja meg a széfet. A fúró tompa zaját elnyomja a lentről felszüremlő ütemes dübörgés. Fémforgácsok hullnak a padlóra, feltárul a páncélszekrény ajtaja... Nck Wells eltökélte: visszavonul, ez volt az utolsó szajré. Összeköltözik barátnőjével, Diane-nel, és törvényes üzletére, a montreáli jazzklubra koncentrál. Azonban Maxnek, aki Nick barátja, üzlettársa és orgazdája, más tervei vannak. Rábeszéli a szakma legnagyobb profiját, hogy szegje meg a két legfontosabb szabályt - "mindig egyedül dolgozz, és soha ne dolgozz abban a városban, ahol élsz," - és összehozza őt Jack Tellerrel. A fiatal, rámenős és tehetséges tolvajnak Nick kasszafúró tudományára van szüksége, hogy megcsinálja élete első nagy szajréját: egy milliókat érő műkincset, melyet a Montreáli Vámház falai mögött őriznek...
A maffia szentjei
Sound Re-Recording Mixer
2021
Az 1960-as években a New Jersey állambeli Newarkban az afroamerikaiak és az olaszok közt konfliktus alakul ki, mely végül véres háborúvá növi ki magát. 1967 júliusában 26 ember hal meg mindössze 4 nap alatt ennek következményeként, további százak pedig megsebesülnek. A halálos összecsapások egyik szereplője Tony Soprano.
In the Heights – New York peremén
Additional Sound Re-Recording Mixer
2021
Usnavi Manhattan északi peremén, Washington Heightsban egy spanyol ajkú közösség tagjaként éli az életét. A fiatal férfi egy helyi közértet vezet, gondoskodik a szomszédjában lakó idősödő kubai nőről, epekedik a közeli szépségszalonban dolgozó gyönyörű lány után, és arról álmodik, hogy nyer a lottón, és hazatér otthonába, a Dominikai Köztársaság homokos tengerpartjára. Eközben Usnavi gyerekkori barátja, Nina visszatér Heights-ba az első egyetemi év után, hogy egy nagyszerű hírt közöljön a szüleivel, akik minden megtakarításukat arra fordították, hogy lányuknak az övéknél jobb élete lehessen. Miután Usnavi megörökli nagymamája hagyatékát, súlyos döntést kell meghoznia: adja fel az üzletet, a Heights-béli életét, és térjen vissza Dominikára, vagy maradjon a városban, melynek minden zugát ismeri, és mely megajándékozta a szerelemmel és egy olyan családdal, melynek tagjaira mindig számíthatott?
Esti iskola
Supervising Sound Editor
2018
Hogyan szerezzünk érettségit, ha nem vagyunk elég okosak? Indianapolisban híresen alacsony a sikeresen érettségizők száma, így sokaknak az esti suli jelenti az egyetlen mentőövet. Hiába a menő vállalkozás, vagy a nagy duma, ha nincs papírod, hátrányban vagy. Shynika, Greg és Melissa életében így most az elégséges záróvizsga a legfontosabb dolog.
A bűn királynői
Sound Re-Recording Mixer
2019
A Hell’s Kitchen New York legrosszabb hírű negyede – és nem véletlenül: ez a környék az ír maffia központja, a maffiózók országa. Egy helyi banda három tagját mégis letartóztatja az FBI – a nyomukba három család marad védtelenül és pénztelenül. A három feleség azonban nem fogadja el a helyzetet. Nem hajlandóak elfogadni a kiszolgáltatottságot, a kezükbe veszik az ír maffia ügyeit, és meglepően hamar alkalmazkodnak a helyzethez. Az üzlet felvirágzik, ellenfeleik pedig kénytelenek megtanulni, hogy milyen az, amikor a fegyverek női kézbe kerülnek…
Szeretlek Phillip Morris
Supervising Sound Editor
2010
Steve Russell hosszú éveken keresztül a törvénytisztelő polgár, tökéletes férj és apa szerepét játssza, ám egy nap beleun és kitör belőle. A felelőtlenül költekező szélhámos szinte minden idejében nyaral, vásárolgat és fiúzik, ami igen drága életnek bizonyul. Ez egészen odáig vezet, hogy végül börtönbe kerül. Itt beleszeret a cellatársába, Phillip Morris-ba és Russell úgy dönt, hogy egész életét a közben szabadlábra helyezett Phillip-nek szenteli. Még az sem riasztja vissza, hogy folyamatos szökési kísérletei miatt életfogytiglanit is kaphat.
Vad évad
Supervising Sound Editor
2011
Egyhangú életének feldobása céljából három elszánt madarász versenybe száll az év legjobb amatõr madármegfigyelõjének hõn áhított címéért: azé lesz a díj, aki egy év lefogása alatt a legtöbb madárfajtát figyeli meg. A baráti rivalizálásnak induló vetélkedés hamarosan az országot keresztül-kasul átszelõ õrült kalandsorozattá válik. Mind egyre többet áldoznak a gyõzelemért, és mind kénytelenek ráébredni, hogy a sikernek komoly ára van...