David Gow

David Gow

Known For:Acting

Biography

Images

David Gow
David Gow

Filmográfia

Színészet

I'm Not There - Bob Dylan életei

I'm Not There - Bob Dylan életei

Variety Show Host

2007

A film Bob Dylan életéről szól és rendhagyó módon, többszörös szereposztással dolgozik: mind a hét színész Dylan életének és zenei pályafutásának más-más oldalát testesíti meg. Betekintést nyerhetünk Bob Dylan korai karrierjébe, a népdalénekesként töltött küzdelmes napokba; majd abba az időszakba, mikor a '60-as évek elején a népzene legismertebb egyéniségévé vált; aztán sorra kerül az ellentmondásos arculatváltás is, mikor hősünkből rocker lett. Később az alkotók felidézik a hírhedt motorbalesetet, ahogy az azt követő visszavonulást is; hogy végül eljussunk a közelmúlthoz, amit a stúdióból való fokozatos elmaradozás és a "Végtelen Turné" elnevezésű koncertsorozatra való teljes koncentráció fémjelez.
Sporttolvajok

Sporttolvajok

Charlie - Brinks

2002

Slim, Otis, Frank és Alex, három fiú és egy lány olyan csapatot alkot, amely bankot szokott rabolni. Művészei a betörésnek, és persze a menekülésnek is. Képesek láthatatlanná válni a tömegben, akár gördeszkán száguldanak, akár eltérítenek egy páncélozott pénzszállító autót, mindig sikerül elmenekülniük a zsaruk elől, s ez főleg az extrémsportokban való jártasságuknak köszönhető. Slim, a csapat esze kidolgoz egy tervet, amelynek végrehajtása után vissza akar vonulni: öt nap alatt öt különböző rablást hajtanának végre, amely összesen húszmillió dollárt hozna a konyhára. De ezúttal Slimnek több problémával is szembesülnie kell: a rendőrséggel, amely őrzi a pénzszállítmányt, a zsákmány a maffiáé, nyomában van egy bérgyilkos és új barátnője rendőrnő.
Mrs. Parker és az ördögi kör

Mrs. Parker és az ördögi kör

Donald Ogden Stewart

1994

New York az eseménydús húszas években minden sznob álma volt. Egymást érték a pompás partik, a város változatos felső tízezre egyaránt imádta a zugkaszinókat és a Broadway harsány bemutatóit. Dorothy Parker, született Rotschild, megtartotta férje nevét és ahhoz szerzett magának rangot. A férfiak között. A jazz korszakának egyik legkívánatosabb és legintelligensebb nőjét körülrajongták. Írásainak folyamatos utánnyomásai hazájában a Biblia példányszámaival mérhetőek, szívesen idézik csípős megjegyzéseit. Kirúgták a Vanity Fair szerkesztőségéből negatív kritikái miatt, erre barátjával megalapították a The New Yorker című népszerű lapot. E kellemetlenül szabad életstílusú asszony életútját követhetjük nyomon a filmben.

Gyártás