Ne légy barom, míg iszod a dzsúszod a gettóban

Amint Ashtray áttelepül South Central Los Angeles-be, hogy az apjával és nagymamájával éljen, rögtön belesodródik a közegbe, ahol a családi dinamika abszurd módon torzul: az apa látszólag ugyanolyan fiatal, mint a fia, míg a nagymama hangosan keménykedik és szívesen elszív egy jointot. A film azonnal bevezeti nézőjét a környék sztereotípiáival játszó komédiába, ahol minden szereplő túlzó karikatúraként jelenik meg, mégis valós felismeréseket is kínál a 90-es évek külvárosi életről.

Ashtray egyik rokona, a gátlástalan Loc Dog, minden klisé fölé emelkedik: a kötelező pisztolyok és Uzi mellett egy termonukleáris robbanófejet is magával hurcol „önvédelemre”. Az ő figurája a paródia eszközeivel mutatja meg, hogy milyen könnyen válhat a félelem és a macho kultúra groteszk túljátszásává a valós veszélyek közepette. A film iróniája folyamatos, szatirikus megjegyzésekkel ostorozza a médiában megjelenő „hood” mítoszokat.

A cselekmény során Ashtray próbálja megtartani tiszta, rendes életét, de a környezet és a családi nyomás sorra taszítja komikus szituációkba: félreértések, túlzó konfliktusok és abszurd fordulatok követik egymást. A humor gyakran fekete, ugyanakkor a film mögött ott van a kritikai szándék is: megkérdőjelezi, hogyan konstruáljuk és fogyasztjuk a bűnözésről és a marginalizált közösségekről szóló történeteket.

Végső soron a film egyszerre paródia és társadalmi tükör: nevettetve világít rá a klisékre, miközben megőrzi a szerethető kaotikumot és a bohókás energiát. A túlzásba vitt karakterek és helyzetek révén a néző elgondolkodhat azon, hogy mi valós és mi csak szerep, miközben élvezi a gyors tempójú, szarkasztikus humort.